A linkgyűjtemények szerepe csökkent, helyette valódi cikkeket érdemes létrehozni.

Linképítés vagy tartalommarketing

A weboldalad népszerűsítésére nagyon jól 2013-ig használhattad a linképítést. 2013 óta ez viszont már nem úgy működik, mint korábban. Amivel régebben eredményeket értél el, azt 2013 óta már inkább bünteti a Google. Akkor mit használj linképítés helyett?

Linképítés: továbbra is szükség van rá

A linképítés szót azért pontosítsuk. Továbbra is szükség van rá, csak nem arra a fajta építkezésre, amit korában használhattál.

Egy oldal minőségéről továbbra is sokat elárul a bejövő linkek hálózata. Ezt a keresők is figyelembe veszik. Ha írsz egy cikket, annak a minőségét részben a rá mutató hivatkozások száma határozza meg. minél többen linkelik, hivatkoznak rá, annál többen foglalkoznak azzal a szöveggel, tehát az annál többet ér. Bejövő linkek tehát kellenek, csak más fajták, mint amit korábban a weboldal-tulajdonosok gyűjtögettek.

Linképítés 2013 előtt

Az általánosan elfogadott séma az volt, hogy az oldalad linkjét küldd be a lehető legtöbb linkgyűjteménybe. Ezek katalógusoldalak, melyek egyetlen célja, hogy a weboldalakat valamilyen tartalmi elv alapján csoportosítsák.

A katalógusok egy része igen nagy szolgálatot tett, segítettek eligazodni az interneten. Főleg akkor volt rájuk nagy szükség, amikor a keresők is kevésbé hatékonyan működtek. A Google pár éve még csak akkor adott igazán hasznos találati listát, ha a keresőkifejezéssel szó szerint megegyeztek a találatok címei. Ha a „gombatermesztés” kulcsszóra kerestem, nem biztos, hogy a „Csiperke házi nevelése” című cikk előkerült volna. Ma erre már jóval több az esély, a keresés pontossága sokat finomodott. Ezt a finomságot korábban a linktárak pótolták, hiszen ott nem egy internetet pásztázó robot, hanem emberi szerkesztők sorolták kategóriákba az oldalakat.

A linktárak másik csoportja viszont egyáltalán nem emberi felhasználásra készült. Sok ilyen oldal egyetlen célja az volt, hogy növelje az oldaladra mutató linkek számát, hogy a Google nagyobbnak lássa a linkhálózatot. Az oldalak egy részét a linképítéssel foglalkozó vállalkozások hozták létre, melyek aztán sikerdíjat kértek a kihelyezett linkekért.

Ez a fajta linképítés ma már teljes egészében felesleges. Ne fizess azért, hogy cégek ilyen linkeket helyezzenek el a nevedben, s ne tölts el sok időt azzal, hogy különböző katalógusokba igyekszel beajánlani a weboldaladat.

Linképítés 2016-ban

Amikor az oldaladat létrehozod, mindenképpen fontos, hogy legyenek rá mutató linkek. Szinte majdnem mindegy, hogy honnan. Tehát ha új az oldalad, akkor tegyél néhány kört a katalógusokkal, linktárakkal. Legyen legalább 5-10 hely, ahonnan link mutat a te weboldaladra. Ez azért is fontos, mert a keresők a linkek alapján térképezik fel a weboldalakat. Ha egy forgalmas helyen, amit már ismer a Google, megjelenik egy új link, akkor annak a céloldalát is megvizsgálják. Ha az oldaladra egyáltalán nem mutat link, akkor az pont olyan, mint egy gyönyörű új üzlet a néptelen sikátor legvégén. A kutya se veszi észre.

A linképítés 2016-ban a folyamatos tartalomfejlesztés. Írj új és új cikkeket. Ha sok az időd (mert kevés az ügyfeled), akkor írj minden nap új cikket. Ezeket a cikkeket oszd meg a lehető legtöbb helyen.

Ami korábban a katalógusokba való beajánlás volt, az ma a megosztás. A közösségi oldalakat is indexeli a Google. Egy Google+, vagy Facebook-megjelenés, illetve innen az oldaladra mutató link jelentősen előbbre viheti az oldaladat.

Ma tehát főleg arra helyezd a hangsúlyt, hogy a lehető legtöbb jó tartalmat hozd létre, s ezeket a lehető legtöbb helyen sokszorosítsd. Oszd meg közösségi oldalakon. Készíts olyan videót, amit fel lehet tenni a YouTube-ra, s a leírásból linkelj itt is az oldaladra.

Puszta link helyett valódi tartalommegosztás

Azzal nem vagy kisegítve, ha készül a weblapodra mutatva két-három olyan cikk, amit kifejezetten linképítésre készített gyűjtőoldalakra helyeznek ki.

A linkekkel szembeni elvárások leginkább abban változtak meg, hogy ma a puszta linkek helyett valódi szövegre van szükség. Egy linktárba egy címet tudsz beajánlani, jobb esetben egy 160 karakter körüli rövid leírást. És egy ilyen oldalon százával találhatók a különböző oldalakra mutató linkek. Ezzel szemben ma ami értékes, az pont az ellenkezője. Egy oldal csak néhány linket tartalmazzon, melyek folyamatos szövegben vannak elhelyezve. Lehetőleg a szöveg egésze a link céloldalához hasonló témáról szóljon. Szóval, a legjobb, amit tehetsz, hogy elkezdesz sok és jó minőségű tartalmat írni.

Hozzászólások

comments