Amikor a cégedet megalapítottad, első dolgod volt, hogy válassz egy jól csengő nevet. Ez kötelező, a cégbíróságon valahogy csak be kellett jegyezni a vállalkozást. Lehet, hogy egy pillanat alatt megszülted azt a nevet, de az is lehet, hogy órákat töltöttél azzal, hogy fecnikre firkálgattad a különböző változatokat, aztán mindet szépen egymás után kiselejtezed. No, így vagy úgy, de egyszer csak megszületett a Nevenincs Kft., vagy a Wellness Business Trade Bt. Elégedetten hátradőltél, végeztél? Dehogy. A cégbíróság már megkapta, amit akart, most jöhet az igazi alkotó folyamat. Hogyan is nézzen ki a céged arculata?
Beszélhetnénk a mai felgyorsult kommunikáció világáról, a tömegével elénk kerülő képi elemekről, de nem hiszem, hogy ez fontos lenne. Te is nagyon jól tudod, mennyit számít egy első találkozás, nincs ehhez szükség a digitális világra. Eléd kerül valaki az utcán, s ruhája, haja, megjelenése alapján azonnal elhelyezed őt valahova a gondolataidban. Lehet, hogy tévedsz, lehet, hogy pár hét múlva pont az ellenkezőjét gondolod majd róla, de az első benyomás akkor is megszületett, s mindig is emlékezni fogsz rá.
Éppen így van ez a cégeddel is. Bemutatkozol valakinek szóban, vagy személyesen, meglátja a hirdetésedet, a névjegykártyádat, vagy akár csak a céged nevét egy termék csomagolására írva, s máris megszületnek az első ítéletei a vállalkozásoddal kapcsolatban. Fiatalos, konzervatív? Megbízhatónak tűnik? Látod, ez utóbbi az üzleti élet legfontosabb kérdése, s lám, egyetlen szemvillanás alatt döntesz róla….
Vajon hogyan tervezd meg úgy a céged megjelenését, hogy az a legjobban szolgálja üzleti céljaidat? Mit vegyél figyelembe, milyen elemeket használj? Vajon fontos a logó, s akkor végzed jól a dolgod, ha komplett arculati kézikönyvet adsz munkatársaid kezébe?