Veled együtt én is ismerem az érzést, amikor elhatározod, hogy mostantól majd naponta írsz cikkeket a weblapodra, de az ügyfeleknek végzett munkák néhány nap alatt elfújják ezt az elhatározást. Az ügyfélnek végzett munka mindig a saját blog elé kerül, s mire feleszmélsz, azt veszed észre, hogy hetek óta nem is frissíted a saját oldaladat. Ilyenkor pánikszerűen írni kezdesz, majd kezdődik minden elölről. Hogyan lehetne ebből kikerülni?
Legfontosabb, hogy ne hanyagold el a cikkírást akkor sem, ha emiatt lassabban végzel egyik-másik megrendeléssel. Az ügyfélnek végzett munka egyszer mindenképpen véget ér. Ha nem folytatod következetesen a saját oldalad forgalmának a növelését, akkor egyszer csak nem is lesz a távozó ügyfél után másik. A következő ügyfél megszerzését, a folyamatos növekedést a saját weboldalra kerülő tartalom folyamatos publikálása hozza.
Hajlamosak vagyunk elhanyagolni ezt a területet, mert nem közvetlen a tartalomfejlesztés és az ügyfélszerzés kapcsolata. Ha telefonálással szerzed az ügyfeleidet, akkor világosan láthatod, hogy ma ennyit telefonáltál, abból ennyi és ennyi érdeklődőt, vagy vevőt szereztél, ennyi új címed lett. Őket hívhatod holnap. A tartalomfejlesztés nem hoz ennyire közvetlen bevételt.
A weboldalad folyamatosan bővülő tartalma elsősorban a keresőkből érkező forgalmadat befolyásolja. Minél több, kulcsszavakra optimalizált cikket helyezel el az oldaladon, annál nagyobb esélyed van arra, hogy megtaláljanak. A jól felépített tartalom nem csak egyszer, hanem folyamatosan hozza az érdeklődőket.
Hogyan válaszd ki a blogbejegyzések témáját?
A cikkírásra fordított időt kétfelé választhatod: a cikkek témájának kitalálása és maga a kivitelezés. Már azzal rengeteg időt megtakaríthatsz, ha a témaválasztást egyszerűsíted. Ehhez javaslom a kulcsszavak felhasználását.
Keresd ki a legfontosabb kulcsszavaidat, melyek alapvetően meghatározzák a vállalkozásodat. Sorold a kulcsszavakat négy csoportba: az első csoportba csak egy kifejezés kerüljön. Ez legyen az, ami a vállalkozásod számára a legfontosabb. A második csoportba a többi nagyon fontos kifejezésedet tedd, 3-4 darabot. A harmadikba azokat, melyek kevésbé fontosak, de szükséged van rájuk, s van rajtuk értékelhető keresési forgalom. Az utolsó csoportba pedig az összes többi kerül, akár több száz is lehet. Ebbe a csoportba kerülnek a tipikus réspiacot jelentő kulcsszavak. Ha megcsináltad korábban a kulcsszó hatékonysági vizsgálatot, akkor ide azokat a kulcsszavakat tedd, melyekre jó KEI értéket kaptál, de leginkább azért, mert kicsi rajtuk a keresési forgalom is. Ezek jelentik a réspiacokat.
Az első két csoportba tartozó kifejezésekkel kapcsolatban az a célod, hogy a lehető legjobb pozíciót érd el a keresőben. Ezekre helyezed a fő hangsúlyt. Valószínű, hogy ezek esetében találkozol a legnagyobb versennyel is. Így ezek a kifejezések legyenek azok, melyekre a legtöbb cikket írod.
A másik két csoport esetében az a fő célod, hogy a kevés érdeklődőt te fogd meg. Ez a réspiacok területe. Egy ilyen szóra írsz egy jó cikket, s felteszed a weblapodra. Erre még évek múlva is jöhet érdeklődő, aki értékelni fogja, hogy külön cikket szenteltél a ritka témájának. ezekre a témákra kevés az érdeklődő, de azt a keveset ól ki tudod szolgálni az írásokkal.
Tegyük fel, hogy minden munkanapra akarsz írni egy bejegyzést, azaz heti ötöt. Tedd a következőt:
- írj minden héten egy cikket a legfontosabb kulcsszavadra
- írj minden héten egy cikket forgóban a második csoportba tartozó 3-4 szóra
- írj minden héten egy cikket forgóban a harmadik csoportba tartozó szavakra
- végül írj minden héten 2 cikket sorban a negyedik csoportba tartozó kifejezésekre.
Így 3 hónap alatt lesz
- 12 önálló cikked az elsődleges kulcsszóra
- 1-1 cikked minden szóra a második csoportból
- 1-1 cikked a harmadik csoport valamennyi szavára
- és összesen 24 cikked a réspiacokat jelentő különböző kulcsszavakra (ezt már nem forgóban, hanem haladsz végig a teljes listán).
Ha ezt a sorrendet nem 3, hanem legalább 12 hónapig követed, akkor év végére az állandó kulcsszavaid jelentős erősítése mellett feldolgozol 100 olyan kulcsszót is, melyekre egyenként kicsi a látogatottság, együttesen viszont már komoly erőt képviselhetnek.
Hogyan állj neki gazdaságosan a cikkírásnak?
A kulcsszavak, témák kiválasztása csak az első akadály. Nagy problémát sokszor a cikkek tényleges megírása okoz, hiszen ez viszi el igazán az idődet. Ha naponta 2-3 órát a cikkeiddel töltesz, akkor mikor törődsz az ügyfelekkel és a vállalkozásod más ügyeivel?
A leginkább gazdaságos megoldás az, ha kijelölsz minden héten egy fél napot, amikor megírod az egész hétre szükséges cikkmennyiséget.
A kulcsszavak alapján előre ki tudod választani a témákat. Hét elején össze tudod állítani azokat a kifejezéseket, melyekre cikket kell írnod. de tudod mit? Ezek ne ennek a hétnek a cikkei legyenek. Tervezz egy hétre előre.
Hét elején kiválasztod a kulcsszavakat, így hétfőn kialakítod, hogy milyen témákról kell cikkeket írnod. Lesz a kezedben 5 különböző téma.
Hét közben foglalkozz az egyéb ügyeiddel, de tartsd szem előtt a kiválasztott témákat. A dolgod most az, hogy hagyd érlelődni a kiválasztott témákat. Hét közben legyen a témalista a szemed előtt, de különösebben ne foglalkozz vele. Viszont ha eszedbe jut valami a kiválasztott szócikkekkel kapcsolatban, jegyezd fel. Egy ügyfél éppen ebben a témában kérdez valamit. Vagy olvasol egy cikket, ami kapcsolódik a témádhoz.
Következő hétfőre így már elég ötleted gyűlik össze ahhoz, hogy ne okozzon gondot a kiválasztott 5 írás elkészítése. Írd meg őket egy délelőtt, s töltsd fel a weblapodra őket időzítve, hogy a hét minden napján egy-egy cikk jelenjen meg. A cikkírás után pedig kezdd elölről, s jelöld ki a következő hét témáit.
Így sokkal kevesebb energiádat fogja elvenni a heti cikkek elkészítése. Sajnos, magát a cikkírást ennél sokkal jobban már nem tudod egyszerűsíteni. Egy megoldás marad, ami ennél is gazdaságosabb: ha megbízol egy szövegírót és egy az egyben kiszervezed a cikkírást.