Pörgesd fel az ismertséged!

Üzlet szempontjából ezek a legrosszabb hetek az évben. Néha azt érzem, még karácsonykor is nagyobb esély van új ügyfelek szerzésére, mint az augusztus 20-a előtti két hétben: aki ilyenkor nem a vízparton hűsöl, az oda vágyik, s bármit elkövetne, hogy ne a munkahelyén kelljen az idejét töltenie. Hoppá, hát akkor ez egy aranybánya!

Nem, nem őrültem meg. Van egy ötletem, ami komolyan lendíthet az üzleteden…

Gondolj csak bele: ha a legtöbb vállalkozó ilyenkor veszi ki a szabadságát, akkor jó eséllyel a lábát lógatja valahol a fő versenytársad is, igaz? Amit most kezdeményezel, azt nem fogja látni. Mire a tengerpartról hazaér, te már egy akciód közepén tartasz: új tartalmakat, új előnyöket kínálsz vásárlóidnak.

A „nehéz” hetekben akár kísérletezhetsz is. Tény, kevesebben fogják látni. Nem lesz olyan hatásos egy reklámod, mint az ősz közepén indított kampányok. Éppen ezért lehet jó terep a próbára. Ami most működik, működni fog három hét múlva is, csak akkor már sokkal többen fogják – élesben – látni mindazt, amit kifőztél.

A kánikula heteit nyugodtan felhasználhatod ismertséged növelésére. Most minden áll, hírhiánnyal küszködik a sajtó is. Miről írjanak? Nézz csak körül: ezer éves bulvár sztorikkal telnek meg a lapok. Lehet, hogy ez a legjobb időszak sajtókapcsolataid kiépítésére.

Lenne ősz elején egy komolyabb bejelenteni valód? Új szerződés, új üzemcsarnok, új szolgáltatás? Hozd előre a kezdést! Kezdj egy próbaüzemet, hívd meg a sajtót egy üzembejárásra, tarts egy sajtótájékoztatót a frissen felépült csarnok falai között. Foglalkozni kezdenek veled, írni fognak rólad.
Volna egy jó témád, amiről cikket lehetne írni? Ajánld fel egy újságírónak, s adj hozzá kiegészítő információkat, hogy a cikket a lehető legkevesebb erőfeszítéssel el is tudja készíteni.

Az újságíró hírekre, információkra vadászik, s ezek a hetek nem kényeztetik el. Ugrik mindenre, ami túlmutat az átlag nyári témákon. Nem csak a hirdetési felületek olcsóbbak ezekben a hetekben: a lapok hírrovataiban is dupla akkora figyelmet kaphatsz változatlan erőfeszítéssel, mint korábban. Amikor a politika, a gazdasági élet bőven ontja a témákat, akkor sokszor nagyon jelentős hírt kell produkálni ahhoz, hogy foglalkozzanak a cégeddel. Most egy kis kínálás is elég…

Kérdezheted, milyen értéke van ezeknek a megjelenéseknek. Hiszen jóval kevesebben olvassák, mint tavasszal-ősszel! Ez igaz. Közvetlen megtérülést, értékesítésre tett azonnali hatást nem is nagyon érdemes számolgatnod.

Csakhogy a cikkek ma felkerülnek az internetre, bekerülnek az archívumokba. Egy aznap érvényes szórólaphoz képest örök életűek. Amit ma írnak rólad, azt holnap a keresők megmutatják, ha valaki az adott témában keres információt. S ezeket a helyeket ma tudod megszerezni, amikor a konkurens cég vezetője a hasát sütteti a tengerparton.

Szólj hozzá!